Tárgykontraszt

A RadiWiki wikiből

Ahhoz, hogy egy tárgy a röntgenképen látható legyen, az őt körülvevő anyaghoz vagy szövethez képest fizikai értelemben kontrasztosnak kell lenni. Ez a fizikai kontraszt jelenthet sűrűségkülönbséget vagy kémiai összetételbeli (rendszám) különbséget. Ha egy tárgy fizikailag különbözik a környezetétől, akkor vagy több vagy kevesebb röntgensugárzást abszorbeál az ugyanolyan vastagságú környező szövethez képest, melynek eredményeképpen árnyék keletkezik a röntgensugárban. Ha a tárgy kevesebb sugárzást abszorbeál a környező szövethez képest (például gázok), akkor úgymond negatív árnyékkal jelenik meg, azaz például sötét területként a röntgenfilmen. A harmadik tényező, mely a tárgykontrasztot befolyásolja az a tárgy vastagsága a röntgensugár áthaladás irányában.

A tárgykontraszt arányos a tárgy sűrűségével és vastagságával, illetve ennek szorzatával. Ez a mennyiség kifejezi az egységnyi területre eső anyagtömeget. Így például egy vastag érben lévő hígított jódos kontrasztanyag és egy vékony érben lévő hígítatlan kontrasztanyag ugyanolyan mennyiségű kontrasztot hozhat létre, hogy ha az érátmérő és a jódkoncentráció (sűrűség) szorzata megegyezik. A kontraszt szempontjából a tárgy kémiai összetétele az effektív rendszám szempontjából érdekes, illetve az, hogy ez a környezetétől milyen mértékben különbözik. Az emberi szervezetben lévő lágyrészek kémiai összetétele és effektív rendszáma csak kismértékben különbözik, mely viszonylag kis kontrasztot eredményez.

A kémiai összetételbeli különbségből eredő kontraszt kifejezetten érzékeny a röntgensugár foton energiára (kVp). A lágyrészekhez képest nagy kontrasztot adó anyagok általában mind sűrűségük, mind pedig effektív rendszámuk szerint is jelentősen különböznek. A radiográfiában található fontosabb anyagok fizikai jellemzőit a táblázat foglalja össze.

Anyag	   Effektív rendszám(Z)	   Sűrűség(g/cm3)
Víz	         7,42	            1,0
Izom	         7,46	            1,0
Zsír	         5,92	            0,91
Levegő	         7,64	            0,00129
Kalcium	20,0	            1,55
Jód	        53,0	            4,94
Bárium 	56,0	            3,5