Scan-vonal sűrűség
A RadiWiki wikiből
A felbontóképesség másik fontos meghatározója különösen laterális irányban, az ultrahangnyalábok sűrűsége a megjelenítendő képterületen (FOV) belül. Nyilvánvaló, hogy jobb felbontást kapunk, hogy ha a képet nagyobb számú scan-vonal alkotja, de itt is két meghatározó tényező közt kell kompromisszumot találni: a leképezendő mélység (a FOV axiális dimenziója), valamint a képfrissítési ráta.
A transzducer ultrahang-nyaláb sűrűség.
A képet felépítő vonalak számát alapvetően behatárolja az az időtartam, mely az ultrahangpulzus testben megtett útjához szükséges, tehát a transzducertől az echogén struktúráig és onnan vissza a transzducerig tartó idő. Ahogy korábban tárgyaltuk, az ultrahang sebessége az emberi szövetekben az emberi lágyrészek, hozzávetőleg 1540 m/s – 154,000 cm/s. Egyetlen kép szkenneléséhez szükséges idő az ultrahang által megtett teljes távolság és a sebesség hányadosa. A teljes megtett távolságot a következő tényezők határozzák meg: a mélység (D), illetve ennek kétszerese, hiszen a transzducertől az echogén struktúrái és onnan vissza a transzducerig kell az ultrahangpulzusnak „utazni”; a scan-vonalak száma (N), melyek a képet felépítik.
Scan idő (sec.) = 2D (cm) N/154,000 cm/s
Ez az idő azonban csak egyetlen kép elkészülését adja meg, viszont a valós idejű (real-time) leképezéshez legalább másodpercenként 22-24 kép szükséges. A valós idejű leképezés különösen a mozgó struktúrák megjelenítésénél fontos. A képfrissítési ráta, azaz hogy másodpercenként hány képet tudunk leképezni, az alábbi képlet alapján számolható: Képfrissítési ráta (kép/s) = 77,000 cm/s/D(cm) N(vonal/kép). Például a 10 cm axiális FOV és 240 scan-vonallal felépített kép esetén maximálisan 32 lehet a képfrissítési ráta.
