Mozgás

A RadiWiki wikiből

A mozgás abban az esetben befolyásolja a felbontást, ha a felvétel során történő elmozdulás a képi információ rögzítése során jön létre. Ebben az esetben egy adott struktúrát reprezentáló denzitások a kép egy bizonyos területén eloszlanak és pontos határvonalak, illetve struktúrák értékelhetetlenné válnak.

A beteg az akaratlagos mozgását tudja közvetlenül kontrollálni. A legtöbb esetben tudatánál lévő felnőtt az akaratlagos mozgást irányítani, illetve szüneteltetni tudja, öntudatlan betegeknél, gyerekeknél ez a feltétel nem áll fenn. Minden esetben az akaratlagos mozgás kontrollálását a beteggel történő megfelelő kommunikációval irányíthatjuk. Bizonyos vizsgálati típusokban az adott testrész immobilizációja az akaratlagos mozgás valószínűségét jelentősen csökkenti. A megfelelő kommunikáció magában foglalja a pontos és érthető beállítási instrukciókat, melyeket a beteg számára érthető nyelven, módon, szakkifejezésektől mentesen kell megadni. A vizsgálat alatti jó légkör és az utasítások kellemes tónusa sokszor a kisgyerekek esetén is meglepően jó kooperációt eredményezhet.

A nem akaratlagos mozgások hatását, mint például a szívverés, perisztaltikus mozgás, az expozíciós idő rövidítésével csökkenthetjük. Bizonyos esetekben magának a készülék mozgásának is lehet negatív hatása, így például a Bucky szerkezet vibrációjának vagy függesztett felvételező rendszereknél nem megfelelő egyensúlyozás következtében.

A nem kooperáló beteg esetén az expozíciós idő csökkentésének a legjobb módszere a mA érték emelése, melynek segítségével a mAs-t megfelelő értéken tarthatjuk, így a denzitás nem változik. Egy másik lehetőség az expozíciós idő rövidítésére, ha gyorsabb film/erősítőernyő kombinációt használunk, vagy csökkentjük a film-fókusz távolságot, esetleg növeljük a csőfeszültséget (kVp). A kVp növelése csak utolsó módszerként ajánlott, mivel ez a kontrasztot is befolyásolja.

Ha az expozíciós idő csökkentése és a beteggel történő kommunikáció sem vezet eredményre, akkor a beteg részleges immobilizációja (rögzítése) szóba jön. Vannak a rutinfelvételezés során is használt immobilizációs eszközök (ék, szivacspárna, homokzsák), melyek használhatók. Ha ezek nem biztosítanak megfelelő rögzítést, akkor a különböző szalagok, tépőzáras eszközök is alkalmazhatók, melyek sok esetben kivédik, hogy mozgás miatt a felvételt meg kelljen ismételni. Legvégső esetben a beteg, illetve a beteg vizsgálandó testrészének rögzítésére emberi segítségre is szükség lehet. Ebből a szempontból a férfi hozzátartozó áll az első helyen, majd a női hozzátartozó, majd a nem radiológiai osztályon dolgozó kórházi alkalmazottak, a radiográfus segítsége csak a legvégső esetben jön szóba.