Kurai János (1928–2009)

A RadiWiki wikiből

dr. Kurai János (1928-2009)
dr. Kurai János (1928-2009)

A főorvos úr 1966. augusztus 1-jén nyerte el a a Tolna Megyei Balassa János Kórház Röntgenosztályának az osztályvezetői és megyei szakfőorvosi állást. Előtte a Szegedi Orvostudományi Egyetem belgyógyászati és radiológiai klinikáján dolgozott. Az alapradiológiában igen nagy tapasztalattal rendelkezett. A beteg fizikális vizsgálata nélkül nem engedett röntgenfelvételt készíteni. Klinikus orvosokkal napi konzíliumot tartott. Munkássága során a mindössze egy orvosból és két röntgen asszisztensnőből álló „röntgent” nagy radiológiai osztállyá fejlesztette, az osztály gépparkját az országosnál jobb színvonalra emelte, képerősítővel működő átvilágítóberendezésünk volt az 1960-as évek végén. Az angiográfiás laboratóriumunk a budapesti egyetemről is fogadott képzésre kollégákat. A főorvos úr a szakirodalmat is mindig naprakészen figyelemmel kísérte, 10 orvost készített fel szakvizsgára és számtalan szakasszisztenst nevelt. A kórház 200 éves jubileumi ünnepségén tett utoljára látogatást osztályunkon, elégedettséggel töltötte el, hogy munkája nem volt hiábavaló.

Személyes eszközök