Fókuszterület (célterület)
A RadiWiki wikiből
Az anódnak azt a részét, ahol a nagy energiájú elektronok becsapódnak, számos elnevezéssel illetik: célterület, fókusz, fókuszpont, fókuszvonal. A fókuszterület az a terület, ahol a röntgen fotonok keletkeznek és ebből következően ez az a pont, ahonnan a film-fókusz távolságot számítani kell. A röntgencsövön, ill. a készüléken a fókuszpontot általában jelölni szokták. Az állóanódoknak statikus a fókuszterületük, míg a forgóanódoknak dinamikus, és ebből kifolyólag a fókuszterület effektív nagysága nagyobb, mint az állóanódoké. A forgóanód fókuszterülete a forgási sebességtől és az anódtányér átmérőjétől függően akár 300-szoros lehet. Ennek következtében a forgóanód hőkapacitása az állóanódhoz képest lényegesen nagyobb. A forgóanód esetén a fókuszpont állandóan változik, ezért célszerűbb a fókuszvonal elnevezést használni, de az elektronok mindenkori becsapódásának helyét aktuális fókuszpontnak is hívják. Effektív fókuszpontnak azt a területet hívjuk, melyből a röntgen fotonok valójában erednek.
A forgóanódokból normál, üzemszerű használat ellenére idővel valamennyi fém elpárolog és ennek következtében a felülete érdessé, „göröngyössé” válik. A röntgencső használata esetén fontos, hogy az anód is felmelegedjen, azaz a szobahőmérsékletről az üzemi hőmérséklet közelébe melegszik az anód. A felmelegedő anód felmelegíti az üvegburát, melynek hőtágulása következtében a csőben jelenlévő vákuum is nő és ezért fontos, hogy a röntgencsövet, ha rendszeresen nem is használjuk, időnként be kell kapcsolni. Az anód felmelegítése azonban egy másik ok miatt is igen fontos: a hideg anód az expozíció során jelentkező nagy hőterhelés esetén eltörne, mert a hőtágulás meghaladná a fém tágulási képességét. Az újabb anódokban a tágulási feszültséget csökkentő vájatokat alakítanak ki és ezek az anódok nem igényelnek komolyabb előmelegítést.
