Egyfázisú, állandó feszültségű áramkör
A RadiWiki wikiből
A fentiekben bemutatott példa az egyfázisú készülékekre jellemző. Az egyfázisú üzemeltetés alapvető hátránya, hogy a röntgencsőhöz érkező áram feszültsége folyamatosan változik. Ez egyben azt is jelenti, hogy az előállított röntgensugárzás mennyisége és energiaspektruma a feszültségperiódus alatt szintén folyamatosan változik. Tehát egy ilyen csőben keletkező röntgensugárzás spektruma a folytonosan változó spektrumokból átlagolódik. Egy tipikus egyfázisú feszültséghullám esetén három alapvető feszültségértéket lehet megadni. Az első ilyen jellemző a mindenkori feszültségérték (kVi), mely a röntgensugár előállítást meghatározza az adott pillanatban. A második jellemző feszültségérték a feszültségperiódus alatt elért maximális feszültség értéke (kVp). A felhasználó a röntgenkészüléken ezt a feszültségértéket tudja állítani. A harmadik jellemző pedig az effektív feszültség (kVe), mely az energiaátadás
hatékonyságát jellemzi. Egy tipikus szinuszos feszültséghullám esetén a kVe a kVp 70.7%-a. A kVe értéke nem csupán a röntgensugár előállítás szempontjából, hanem az amellett termelődő hő szempontjából is meghatározó. Bizonyos generátorok állandó feszültséget tudnak előállítani; ez esetben a kVp kVe és kVi értékek megegyeznek egymással. Az állandó feszültségű röntgenkészülékek nagyobb átlagos energiájú és nagyobb mennyiségű röntgen fotont tudnak előállítani az egyfázisú készülékekhez képest. Az egyfázisú készülék esetén az expozíció jelentősen változik az expozíciós idő során. Az expozíció nagy része a feszültségperiódus csak egy rövid szakaszából származik, ahol a feszültség a kVp érték közelében van. Ezt a jelenséget számos tényező befolyásolja. Így például, ha a feszültséget emeljük, akkor javul a röntgensugár termelés hatékonysága és egységnyi mAs-ra számolva nagyobb expozíciót kapunk magasabb feszültségértékeknél. A magasabb csőfeszültségnél termelt fotonok átlagos energiája és penetráló képessége is nagyobb. Az egyfázisú készülékekben az áramerősség is változik a feszültséghullám függvényében.
Az egyfázisú készülékekben az expozíció pulzusszerűen éri a vizsgált testrészt, illetve a receptort és a pulzusok között gyakorlatilag nincs röntgensugár expozíció. Ebből következik, hogy a teljes expozíciós idő általában hosszabb az egyfázisú készülékekben az állandó feszültségű készülékekhez viszonyítva, hiszen ez utóbbi sokkal rövidebb idő alatt képes ugyanazt az expozíciót biztosítani.
