2012. február 6. hétfő, Dóra, Dorottya napja
Villáminterjúk – MRAE Kongresszusi Előképek
Szerző(k): Németh Katalin
Dátum: 2010-06-30 18:15:00
küldés levélben nyomtatás nyomtatás pdf domkumentumba
Vandulek Csabát kérdeztem, mint az MRAE elnökét. Az interjú aktualitása, hogy Csaba elnöke az MRAE által megrendezésre kerülő XV. Kongresszusnak.
1.Mivel foglalkozik a hétköznapjaiban?

Sikeresen túl vagyunk az államvizsgán és a szigorlatokon a PTE-ETK Diagnosztikai Képalkotó Tanszéken. Most jelenleg az MRT kongresszusi előkészületek zajlanak itt Kaposváron, amiben aktívan részt veszek. Munkatársaimmal dolgozunk egy továbbképzési program összeállításán, melynek címe „Speciális alkalmazások a képalkotásban és intervencióban”. Célunk, hogy ezt a továbbképzés minél több helyre az országban elvigyük, mint egy "Roadshow". Ezen kívül az M.Sc. tanulmányaimat is csinálom; még nincsen vége a modulomnak.

2.    Mi a feladata az EFRS-ben?

Az EFRS (www.efrs.eu) tömöríti össze az összes európai radiográfusi szakmai szervezetet. Ennek a szervezetnek fontos feladatai vannak és egyre nagyobb teret kap a szakmai és szakmapolitikai vélemény alkotásában nemzetközi szinten. Ebből kifolyólag erősödik a lobby tevékenység az Európai Unió hivatalainál. Érdemi előrelépést történt, pl. a kidolgozás alatt álló radiológiai klinikai audit guideline-okban a szakdolgozók szerepének megerősítésében. Én a Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesületét képviselem, illetve szakértőként is közreműködöm.

3.    Hogyan készül az MRAE a 2010-s kongresszusára Budapesten?

Idén az Egyesület vezetőségének feladata, mondhatom felelősége, hogy egy szakmailag tartalmas rendezvényt szervezzen. Ezen kívül a társasági programok összeállításán is dolgozunk. Szeretnénk, ha a résztvevők kellemes élményekkel térnének vissza munkahelyeikre.

4.    Véleménye szerint, miben lesz más az idei radiográfusi kongresszus, mint a korábbi rendezések voltak?

Alapvetően a vidékén megrendezett kongresszusok mindig is sokkal színesebbek és nagyvonalúbbak szoktak lenni. A Budapesti rendezvény viszont jóval szerényebb, kevesebb társasági programmal szokott jelentkezni. A szervezőkben számos ötlet felmerült, amivel színesíthetnénk a rendezvényt. Természetesen az anyagi források, a háttér munka stb. nélkülözhetetlenek ehhez. Két dolgot említenék meg. Idén felkértünk több képalkotásban élenjáró céget, hogy képviselőik mutassák be a legújabb technikákat, fejlesztéseket, ezen keresztül a képalkotás jövőjét a cégek szemszögéből. A másik, amit említenék az egy társasági program. Szeretnénk a gálavacsorát követően egy játék kaszinót felállítani ahol mindenki szerencsét próbálhat.

5.    Mik a szakmai rövidtávú céljai?

Nagyon fontosnak tartom, hogy minél hamarabb megszerezzem az M.Sc. végzettségemet. Ezen keményen dolgozom. Érdeklődési területem az eLearning, így szeretnék részt enni eLearning tananyagok fejlesztésében.

6.    Hogyan tudja frissen tartani aktivitását a szürke hétköznapokban?

Úgy, hogy a vállalt feladatokat elvégzem, nem adom fel. Feladatokból pedig van bőven, ezeknek száma nem csökken, hanem növekszik. Nézőpont kérdése, de szerintem egy radiográfus számár nem szürkék a hétköznapok. Szakmánk állandóan fejlődik, változik. Ha valaki magas szinten és minőségi munkát kíván nyújtani, annak megfelelő szakmai alázat mellett folyton tanulni és új technikákat, protokollokat stb. kell kipróbálni. A múltbeli pozitív tapasztalatokra, élményekre tudok építeni, és hittel nézni a jövőbe.

Köszönöm válaszait és sok sikert a munkáihoz!

Kapcsolódó anyagunk:
Egy korábbi villáminterjú Vandulek Csabával

Kapcsolódó témák:                                     Legolvasottabb témák:                          
Hozzászólások
Hirdetés