2017. augusztus 18. péntek, Ilona napja
A szombati debreceni menü: betűleves
Szerző(k): radiologia.hu - Dr. Lánczi Levente
Dátum: 2017-03-11 15:23:28
küldés levélben nyomtatás nyomtatás pdf domkumentumba
Bécsből visszatérve a hazai frontokon is beindultak a szakmai rendezvények, továbbképzések. Tudósításunk a szombati debreceni mellkas TRT-ről.

A betűleves, kedvenc menzai fogásunk is terítékre került ezen a szeles, de napfényes tavaszi délelőttön Debrecenben. Stílusosan a Tüdőklinika előadótermében - a nagy érdeklődésre való teniktettel helyezték át ide a továbbképzést az Orvosi Képalkotó Intézet tanterméből - zajlott az első tavaszi TRT, korszerű mellkasi radiológia témakörben. És hogy hogyan került a betűleves az asztalra? Erre is választ kapunk alább…

Először Kovács Eszter előadását hallgathattuk meg, aki a tüdőtumorok diagnosztikájáról beszélt. Végigvettük a legfrissebb, már molekuláris morfológiai alapján osztályozó, idén januárban publikált TNM beosztás újdonságait. A “T” alapvetően méretbeli besorolást jelent, a T1 a, b, c alkategóriák 1, 2, és 3 cm-nél kisebb, atelectasiát nem okozó tumorokat takar. A T2 (méret alapján szintén a és b) már nagyobb, 3-5 cm-es, bleuralis vagy bronchialis infiltrációt és atelectasiát is okozó kategória, a T3 még mindig operábilis, maximum 7 cm-es góc, vagy több azonos lebenyi gócot takar, míg a T4 nagy méretű, akár trachát, csigolyatestet is infilráló gócot takar. A nyirokcsomó beosztás változatlan, N3-ban már ellenoldli gócokkal is számolni kell, míg a távoli metasztázisok tekintetében M1a tüdő, pleura, perciardium gócot takar, M1b soliter, M1c pedig multiplex extrathoracalis gócot jelent. A stagingnél fontosak nyirokcsomó régiók, melyben elsősorban a coronalis síkú CT rekonstrukciók fontosak.

Említésre kerültek a szűrővizsgálatok is. MA magyarországon szervezett tüdődaganat szűrés nincs, pedig maximum 1,5 mSv sugárterheléssel kivitelezhető volna low-dose tüdőtumor CT szűrés, mely a nagy kockázatú populáció vizsgálatával lényeges előnyöket hozna, 20%-kal csökkenne a tüdőrák eredetű morbiditás és az esetek 10%-ában egyéb tumorok, elváltozások is felfedezhetőek volnának. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem által fejlesztett E-szűrő mobilalkalmazás jelenthet kiindulási alapot a laikusok számára, hogy érdemes-e nekiindulni egy kivizsgálásnak (Androidos készülékekre itt  iOS készülékekre itt érhető el). A daganatok radiológiai morfológia alapján nehezen karakterizálhatók, ezért lényeges a mintavétel - vette át a szót a második előadó, Andi Judit, aki CT vezérelt tüdőintervenciók világába kalauzolt el bennünket. Mára gyakorlatilag minden gócos tüdőelváltozás core biopsziás mintavételen esik át az Országos Onkológiai Intézetben. A leggyakoribb szövődmény a PTX, ami az összes eset 6-8%-ában olyan mértékű, hogy drenázst is igényel.

Karlinger Kinga a tüdő “mezo-anatomiájáról” és a betegeségek lefolyásában kiemelendő anatómiai sajátságairól tartott érdekes előadást. A secunder lobulusok, mint radiológiai szempontból leglényegesebb anatómiai egységek szerepét hangsúlyozta, és terítére kerültek a “klasszikus” tüdőmintázatok, mint a tejüvegszerű homály (ground-glass opacity), a rügyező fa (tree-in-bud), vagy fentiek kombinációjaként a crazy paving, esetleg a kóros és megkímélt tüdőterületeket is tartalmazó mozaik attenuáció. Mindez nagyon fontos felvezetés volt Monostori Zsuzsanna interstitialis tüdőbetegségekről (ILD) szóló előadásához, ami lényegében a tüdő kötőszövetes vázának diffúz gyulladásához vezető, 150-200 féle különböző betegséget takar, melyeket a szakirodalom 3-4-... betűs rövidítésekkel jellemez - és itt került képbe a menzai koszt és a betűleves a fráter-féle radiológiakönyvből idézve…


Zárszóként Tárnoki Ádám adott hasznos tanácsokat fentiek leletezéséhez, néhány szabályba foglaltan. A reticulonodularis razolat megjelenésére 7 szabályt hozott: az akut megjelenés tüdőoedmara vagy pneumoniára utal, ha basalis dominanciájú, akkor “AAPC” (asbestosis, aspiratio, pulmonaris fibrosis, collagen érbetegség) jön szóba, ha középső-felső dominanciájú, akkor mycobacterium vagy gombafertőzés, silicosis, sarcoidosis, vagy Langerhans sejtes histiocytosis a fő differenciáldiagnosztikai eszköztár. Társuló lymphadenopathia sarcoidosis, daganat, infectio és silicosis esetén merül fel, míg pleuramegvastagodás és vagy meszesedés asbestosisra utal. Társuló pleuralis folyadék lymphangitis carcinomatosára, daganatra, oedemára, lymphomára, míg PTX megjelenése LAM-ra vagy LHC-re utal.

A szoliter nodulusok karakterisztikája esetén is a hetes számra emlékezzünk, hét fő szempont szerint vizsgáljuk ezeket, éspedig: denzitás (solid, part-solid - ez a leggyakrabban malignus, nonsolid, azaz tejüvegszerű), növekedési ráta (figyelembe véve az átmérő és térfogati növekedés adta különbségeket), szél-alak, ileltve, hogy cavitatio, cysta, calcificatio vagy levegő jelen van-e.

A rendezvény esetebemutatásokkal és természetesen tesztírással zárult, ahol a jelenlévők ki is próbálhatták frissen megszerzett ismereteiket.

További fotók a radiologia.hu Facebook oldalán!

Kapcsolódó témák:                                     Legolvasottabb témák:                          
Hozzászólások