2018. június 19. kedd, Gyárfás napja
Augusztus második felében indul a vastagbélszűrési program
Szerző(k): vg.hu
Dátum: 2018-06-13 09:22:37
küldés levélben nyomtatás nyomtatás pdf domkumentumba
Rétvári Bence szerint 2018 végéig 75 ezer 50–70 év közötti állampolgár szűrése történhet meg.
Augusztus második felében indulhat el az Európai Unió által finanszírozott lakossági vastagbélszűrési program, amely a jövő év végéig le is zárul – derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkárának írásbeli válaszából, melyet a vg.hu ismertetett.
 
Az eszközök beszerzésével többek véleménye szerint is túlbonyolították a projektet – közölte a Világgazdaság kérdésére Lénárd Rita belgyógyász.A legutóbbi értesülések szerint a háziorvosi rendelők helyett a páciensek a patikákban vehetik át a vastagbélszűréshez szükséges egységcsomagot
– tette hozzá.
 
Rétvári Bence szerint 2018 végéig 75 ezer 50–70 év közötti állampolgár szűrése történhet meg. Kiemelte, hogy több EU-s rendelkezés és elszámolhatósági szabály betartását is szem előtt kell tartani, épp ezért a közbeszerzéseket a kellő előkészítés után, a megfelelőségi szempontokat mérlegelve és a közbeszerzési törvényben előírt szabályozókat betartva kell lefolytatni – fűzte hozzá.
 
A szűrések megkezdésének feltétele – a többi közt – a háziorvosok felkészítése e-learning keretében, a széklet- és vérvizsgálathoz szükséges úgynevezett páciens-egységcsomagok beszerzése és kiszállítása, valamint a kémiai laboratóriumok felkészítése a minták vizsgálatára. Ezután értékelik ki az eredményeket, illetve készítik elő a szükséges jogszabályokat a vastagbélszűrés mint harmadik népegészségügyi szűrőprogram bevezetéséhez – tette hozzá az Emmi államtitkára.
 
Forrás: vg.hu
Kapcsolódó témák:                                     Legolvasottabb témák:                          
Hozzászólások