2018. június 19. kedd, Gyárfás napja
Drónokat is bevetne a mentőszolgálat
Szerző(k): MTI
Dátum: 2018-06-13 08:48:10
küldés levélben nyomtatás nyomtatás pdf domkumentumba
Jelenleg hiányzik a drónok működtetéséhez a szabályozási környezet, de a technológia adott.
A jövőben akár drónokkal is segítené a közterületen rosszul lett emberek ellátását az Országos Mentőszolgálat. Csató Gábor, a szervezet főigazgatója kedden újságíróknak elmondta, külföldi példák alapján elindult a Főpolgármesteri Hivatallal a gondolkodás arról, hogy Budapesten is legyen lehetőség félautomata defibrillátort eljuttatni drónnal az utcai rosszullétekhez. Az elképzelés szerint az utcai rosszullétnél segédkező laikus életmentőt segítené a drón által szállított defibrillátor, hiszen ezek a repülő eszközök egyes esetekben gyorsabban a helyszínre érkezhetnek, mint a mentőautó.
 
Csató Gábor hozzátette: a drón a defibrillátort 3-4 perc alatt az életmentés helyszínére tudja juttatni, és a 10 kilométeres repülési hatótávolságot figyelembe véve 3-4 ilyen szerkezettel le lehetne fedi a fővárost.  A főigazgató elmondta, szeretné, ha jövő év elején elindulhatna a pilot program. Jelenleg hiányzik a drónok működtetéséhez a szabályozási környezet, a technológia adott.
 
Forrás: MTI  
Kapcsolódó témák:                                     Legolvasottabb témák:                          
Hozzászólások