2018. május 23. szerda, Dezső napja
100 napja működik már az EESZT
Szerző(k): MTI
Dátum: 2018-02-09 16:55:31
küldés levélben nyomtatás nyomtatás pdf domkumentumba
A rendszer bizonyította, hogy működőképes és kényelmesebbé teszi az egészségügyben dolgozók, valamint a betegek életét is.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) elindításával a kormány lefektette a digitális egészségügy alapjait - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.

Ónodi-Szűcs Zoltán felidézte, az EESZT november elsejei elindulása óta száz nap telt el, ezalatt több mint háromezer patika, hatezer háziorvos, száz kórház és háromszáz önálló járóbeteg-intézmény csatlakozott a rendszerhez, a "felhőben" 125 millió tranzakció történt és majdnem 60 millió receptet rögzítettek.

Utóbbi azért fontos, mert december közepe óta csak olyan recept kaphat támogatást, amelyet a "felhőn" keresztül váltottak ki.

Mostanra a receptek mintegy 60 százalékát orvosok viszik be a rendszerbe, és csak 40 százalékát a patikák - tette hozzá az államtitkár.

Kiemelte, az eltelt idő alatt a rendszer bizonyította, hogy működőképes és kényelmesebbé teszi az egészségügyben dolgozók, valamint a betegek életét is. A szolgáltatás elindításával ugyanis már nincsenek elveszett zárójelentések, beutalók, receptek, és többször is életmentő volt, hogy az orvos látta a beteg minden adatát a "felhőben".

Az új rendszernek köszönhetően már nem kell a különböző intézményekben elvégzett vizsgálatokat megismételni, és a betegek terhei is csökkennek, mivel nem kell például a laboreredményekkel visszamenni a háziorvoshoz - tette hozzá az államtitkár.

Azt szeretnék, ha a felhő nem csak az ellátórendszer igényeit szolgálná, hanem a betegek is egyre gyakrabban használnák azt. A tervek szerint például fel lehet majd vinni a "felhőbe" a vész esetén értesíthető (ICE - In Case of Emergeny) hozzátartozó számát is - közölte az államtitkár.

Forrás: MTI

Kapcsolódó témák:                                     Legolvasottabb témák:                          
Hozzászólások