2018. február 21. szerda, Eleonóra napja
A hídépítő
Szerző(k): radiologia.hu
Dátum: 2014-05-29 05:49:43
küldés levélben nyomtatás nyomtatás pdf domkumentumba
Dr. Aradi Mihály PhD-vel, a zalaegerszegi Integrity MR Központ szakmai igazgatójával beszélgettünk.

2013 tavaszán készítettünk utoljára interjút Misu doktorral. Azóta megvédte PhD-értekezését és a rezidensi munka mellett gőzerővel kezdett neki egy új MR-központ létrehozásának. Mi egy szakmai vezető feladata?

Az Integrity MR Központban a szakmai és üzleti irányítás teljes mértékben elkülönül egymástól. Saját szakmai céljaimat a tulajdonos elvárásainak megfelelően kell megvalósítanom – aki gyakorlatilag szabad kezet ad a szakmai döntésekben. De erre csak délután és hétvégén van módom, napközben, reggel 8-tól délután fél 4-ig a Zala Megyei Kórházban dolgozom radiológus rezidensként. Általában ultrahangozom, röntgenezem vagy átvilágítok, de ma délelőtt például szív-MR programot tartottunk. Én irányítottam a vizsgálatkészítést, a leleteket teleradiológiában az ország egyik legjobb szív-MR-specialistája fogja leletezni.

Ön leletezik?

Bár csak egy évre vagyok a szakvizsgától,és felügyelettel akár leletezhetnék is, ahogy ezt a kórházban nap mint nap meg is teszem , de az Integrity MR Központban az a fontos, hogy a végső eredményhez mindenki azt a részletet tegye hozzá, amihez a legjobban ért. Én a tudásomat jelenleg a rendszer egyéb területeiben kamatoztatom.

De még mindig nem árulta el, hogy mit csinál egy szakmai vezető.

Hidat épít a szakadék felett. Az MR-diagnosztikára ugyanis az jellemző, hogy az orvos nem nagyon ért a géphez, aki pedig ért az MR-technikához, az ritkán ért az orvosi háttérhez. A sikeres diagnózishoz a kérdéseket valós időben, a vizsgálat során kell feltenni. Én az orvosi és MR-operátori lét közötti hidat próbálom felépíteni, annak érdekében, hogy a leletező orvos a lehető legjobban ki tudjuk szolgálni. Persze, emellett a szakmai vezető feladata a központ struktúrájának és folyamatainak kiépítése, ami nagyon izgalmas feladat.

Hogyan lett egy csapásra szakmai vezető?

Szerencsém volt. Jó ember mellé sodort a sorsom. Hasonló volt a helyzet, mint évekkel korábban a Pécsi Diagnosztikai Központban. Akkor Bogner Péter professzornak nem kellett elmagyaráznom, hogy mit keresek az MR mellett, most a befektető Pigler István jött rá arra a teljes ismeretlenségből, hogy talán meg tudok birkózni a feladattal. A kölcsönös bizalommal pedig él az ember. Mindenki teszi a dolgát, úgy, ahogyan kell.

Mi a szakmai cél?

Úgy gondolom, a központ egy jó MR-berendezésbe ruházott be. Az indulás óta közel száz beteget vizsgáltunk meg. A képek mind önmagukért beszélnek. Olyan belső rendszert tudtunk saját kútfőből kiépíteni, amely minden szempontból megüti a nemzetközi színvonalat. Becsülöm azért a tulajdonost, hogy nem szól bele a szakmai kérdésekbe, a géppel azt és úgy csinálunk ahogy azt én szeretném. Én ezzel a bizalommal igyekszem a legkevésbé sem visszaélni.

Az ilyen emberre mondják azt, hogy tudja, mit akar. Mi a véleménye a radiológus kollégák MR-diagnosztikai tudásáról?

Sok radiológust ismerek, akiket nagyon tisztelek és kiválóan is leleteznek. A vizsgálatkészítési folyamatot viszont nagyon kevesen tudják igazán jól megvalósítani, ami nélkül félkarú óriások. Azért egy-egy kétkarú óriás is van köztük.

Elárulja, kikről van szó?

Nem. Tessék találgatni.

Inkább beszéljünk másról: a Teslákról. A szakmai párbeszédekből kiviláglik, hogy valaki annál nagyobb ember, minél nagyobb térerejű a mágnese. Mihez kezdjünk ebben a környezetben egy 0,4 Teslás MR-berendezéssel?

Nyilván, nagyon sokat számít a mágneses erő, megy is a dobálózás a Teslákkal, de az elmúlt években a jelfeldogozás annyit fejlődött, hogy a vizsgálati kép sok, apró részleten, de leginkább a megfelelő vizsgálatkészítési protokollon múlik. E berendezés esetében nem a térerő az alacsony, hanem meg kell tanulni jól használni a technológiát.

Hogyan tetszik a gép?

Megfelelően képzett radiográfussal, megismerve a radiológusok gondolkodását, technikai kihívásként megvalósítva a feladatot, kiváló vizsgálatokat lehet készíteni ezzel a berendezéssel.

Szakmai szempontból nézve miért éppen ezt a Hitachi Aperto Lucent 0,4T-t MR-t választották?

Magánberuházásban, OEP-finanszírozás nélkül, nem lehet, illetve hihetetlenül nehéz rentábilisan megvalósítani nagy térerejű MR-beruházást. Talán Budapesten lehet némi esélye ennek, a fővároson kívül azonban lehetetlenség. Megvizsgáltuk a piacon elérhető berendezéseket, és ennél típusnál találtuk a legszebb képet. De ez az MR is csak akkor ad jó képet, ha értő kezek használják. Sokkal nagyobb szakértelem kell hozzá, mint egy 1,5 Teslás MR esetében. Azzal akkor is értékelhető eredményt lehet elérni, ha a vizsgálat során némileg mellélövünk.

Korábban Siemens Magnetom Harmony 1T, Symphony 1,5T, Avanto 1,5T és Trio 3T rendszereket használt. Milyen változást jelentett a Hitachi rendszer?

Az alacsonyabb térerőben más a filozófia. Annyira vigyázni kell a jelre, hogy a tekercs kábelének dugaljából is csak egyetlen van a gépen, az is az asztal nem mozgó részén. Figyelni kell arra, hogy pontosan hová tesszük a tekercset, és minél pontosabban pozícionáljuk a beteget. Ha szakmai tekintetben még a határon innen dolgozunk, tehát tökéletesek a körülmények, akkor diagnosztikai szempontból kiváló képeket tudunk készíteni. Ehhez persze több időt kell szánni a betegre, hogy a vizsgálat diagnosztikai értéke ne csökkenjen. Igaz, ezen a gépen nem negyed óra, hanem 25 perc egy vizsgálat. De ha az ember rászánja az időt, és a protokoll jól van beállítva, akkor nyert ügye van.

Mennyire hajtják a vizsgálatokat?

A szakmai koncepció része, hogy hagyunk időt a jó diagnosztikára. Jelenleg óránként jegyezzük elő a betegeket, pontosan azért, hogy ebbe bármilyen vizsgálat beleférjen. Így kényelmesen naponta már most is 14 beteget tudunk megvizsgálni, ami középtávon napi 20-25 betegre nőhet.

A szakmai koncepció impresszív, de milyen korlátokkal kell szembenézni?

Az alacsonyabb térerőnek köszönhetően a 100 méteres síkfutást mi 2 méter hátrányból kezdjük. Ám egy profi futó ennyit simán be tud hozni. Az MR-diagnosztika kihívásai itt is megtalálhatóak, a korpulens betegek vizsgálata nehezebb, és a has-mellkasi régióban, valamint a mozgó szerveknél szintén vannak korlátaink. Ám ízületek, koponya, nyak- és gerincvizsgálatok esetén kiválóak az eredmények.

Hogyan képesek tartani a 48 órás leletkiadási határidőt?

Ez elsősorban az Országos Teleradiológiai Rendszer feladata, ők vállalták, hogy jellemzően 48 órán belül elkészüljön a lelet. Mivel kórházi munkahelyemen a rendszer évek óta megbízhatóan működik és sok terhet vesz le a vállunkról, ezért meg sem fordult más megoldás a fejemben.

Mennyire jellemző a vizsgálatok során kontrasztanyagok alkalmazása?

Eddig egyetlen alkalommal készítettünk kontrasztos vizsgálatot. Terveink szerint az onkológiai diagnosztikába nem nagyon akarunk belefolyni, viszont a betegek csak fél évre előre kapnak előjegyzési időpontot, ezért bennünket választanak, hogy hamar meglegyen a vizsgálat. Jelenleg azt a zártláncú kontrasztanyagot használjuk, amivel a legkevésbé ártunk a betegnek, de úgy tervezem, mindegyik kontrasztanyagnál meg fogom mérni azt, hogy milyen a relaxivitása és milyen a kontrasztképzése. Hosszabb távon mindegyik kontrasztanyagot kipróbáljuk és eldöntjük, hogy melyik vizsgálattípushoz melyik a legjobb megoldás.

Weboldalukat böngészve kiderül, számtalan szokással szakítottak a központ folyamatainak kialakítása során: reggel 8 és este 10 között vannak nyitva, különleges az árképzésük, 48 órán belül adnak leletet és közérthetően magyarázzák el az érdeklődő betegeknek az MR-vizsgálat lényegét. Honnan a bátorság?

Engem nem az érdekel, mások hogyan üzemeltetnek MR-diagnosztikai központot, én a saját mércénkhez képest szeretném jól csinálni a dolgokat. Nekünk az a feladatunk, hogy meglévő erőforrásainkból szakmailag és minőségileg a lehető legjobbat, a maximumot hozzuk ki. A MR-képekre ugyanis nem az van felírva, hogy milyen géppel készült, hanem hogy a leletkérésre mondható-e diagnózis, illetve a felvetett problémákat megbízhatóan tudja-e a leletező szakorvos megválaszolni.

Hétköznap 16 óráig 26.000 Ft, 16-22 óra között 28.000 Ft egy MR-vizsgálat, hétvégenként pedig 32.000 Ft az ár, legyen szó bármilyen MR-vizsgálatról is. A kontrasztanyag felára: 22.000 Ft. Miért választottak ilyen speciális árképzést?

Meggyőződésem, hogy az MR-diagnosztikában nem lehet a vizsgálatok között szelektálni. Nem lehet egy vizsgálat azért drágább, mert három perccel többet töltött a beteg a mágnesben. Szerintem az a megfelelő árazási modell, ami a natív vizsgálatot egységesen árazza, és az extrákat, így például a kontrasztanyagot vagy angiográfiát különválasztja. A napközbeni, délutáni és hétvégi vizsgálat ára csupán a terhelés kiegyenlítése miatt tér el egymástól. Mi az eredményre szerződünk, ezért kérünk szolgáltatási díjat, és koncepciónk szerint olyan minőséget nyújtunk, hogy a klinikusoknak többszörösen megérje hozzánk vizsgálatot küldeni.

Van képük felvállalni: koponya és ízületi MRI képek az Integrity MRI dignosztikai központból:

1. Koponya MR

2. Nyaki MR

3. Ízületi MR

Kapcsolódó témák:                                     Legolvasottabb témák:                          
Hozzászólások
Dátum: 2014-05-29 09:13:08
Gratulálok Misu doktornak es Mindenkinek akik mertek ilyen nagyot álmodni és utanna ezt megvalositani! Sok sikert a hétköznapokban: Ursprung Zsuzsa